Egy laikus számára nyilvánvaló a válasz, hogy télen nem lehet és nem is szabad ablakot cserélni. Ez azonban egy abszolút téves válasz! Teljes nyugalommal cseréltetheti ki az ablakait télen is, sem a lakása nem fog áthűlni, és a szigetelés is ugyanolyan minőségű lesz, mintha azt nyáron helyezték volna fel.
Tehát ha véletlenül csak ősszel jutna eszébe, hogy ki kellett volna cseréltetnie az ablakait, de félre is söpörné a gondolatot, azzal az érvvel, hogy ilyenkor már késő, ne tegye! Ősszel és akár télen is gyorsan és nagyobb kényelmetlenségek nélkül kicseréltetheti az ablakait, és már az éppen aktuális fűtési szezonban érzékelheti pénztárcáján a több ezer forintos megtakarításokat.
A téli ablakcserének még előnyei is vannak, hiszen ekkor, mivel az ablakcserével fogalakozó cégeknek lényegesen kevesebb a munkájuk, nagy eséllyel hajlandók kevesebb pénzért elvállalni a nyílászárók cseréjét, mint tennék azt nyáron. Tehát duplán spórolhatunk, a fűtési költségeken, valamint a beépítés költségein is és jó esetben lehet, hogy az ablakok és ajtók árán is. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor a kereskedők és szolgáltatók akár 20 – 30%-kal alacsonyabb áron is hajlandóak odaadni a nyílászárókat, és ezzel a megtakarításunk több százezres is lehet. Jó esetben kaphatunk ajándékba árnyékolástechnikai termékeket, sőt az is előfordul nem is ritkán, hogy elvállalják az ablakok ingyenes beépítését.
Nos, amikor az idő hidegre fordul kint, az ablakcserét végző szakemberek szobáról szobára, vagy helyiségről helyiségre haladnak, így semmiképpen nem tud kihűlni az egész lakás. És ha azt nézzük, hogy egy ablakszerkezet kicserélése simán megvan 15 – 20 perc alatt, ami lényegében egy nagyobb szellőztetés ideje, akkor minden ellenérzésünk elszállhat a téli nyílászáró cserével szemben.
Amikor télen cseréltejük ki az ablakokat, a változás azonnal érezhető lesz az egész lakásban, komfortosabbá válik és akár 20 – 30%-ot is megspórolhatunk az fűtési kiadásainkon.
A télen elvégzett nyílászáró cseréje tulajdonképpen semmiben nem különbözik a nyáritól, mindössze annyi a különbség, hogy ilyenkor speciális, télen is alkalmazható anyagokkal dolgoznak a szakemberek, amik ugyanolyan erősek, tartósak és ugyanolyan jó szigetelést tudnak biztosítani, mint a nyáron használtak.