A szabályozás szerint biztonsági ajtónak csak az olyan bejárati ajtók nevezhetőek, amelyek a Mabisz követelményeinek tökéletesen megfelelnek, és annak érvényes minősítését megkapták. Ezeket a minősítéseket csak meghatározott hosszúságú ideig adják oda, tehát ha a határidő lejár, akkor gyártónak, vagy az importőrnek újra be kell vizsgáltatnia az adott ajtóját.
Léteznek 29 ezer és 49 ezer forintért kapható barkácsáruházi’biztonsági ajtók’, ezeknek azonban több esetben csak egy kulcsos zárjuk van, Kínából importáltak, tehát ha elromlanak, alkatrész nehezen találni hozzájuk, és ami a legfőbb, meglehetősen gyenge minőségűek.
Hazai gyártóktól azért előnyös vásárolni, mert szükség esetén alkatrészt könnyen be lehet szerezni utólag is. Főként a zárak meghibásodása esetén fontos, hogy meg legyen az utánpótlás, hiszen senki sem szeretne pusztán a zár meghibásodása miatt a teljes ajtót kicserélni.
Nem minden biztonsági ajtó, biztonságos ajtó
A gyenge vagy jó anyagminőséget persze a laikus vásárló nem egykönnyen tudja meghatározni, alapként arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy elsődlegesen ne a külső borítással foglalkozzanak, hanem tekintsék meg a belső szerkezet erősségét, hiszen egy betörésnek lényegében ez áll ellen hatékonyan.
Egy jó minőségű biztonsági ajtónak a szerkezete nem előregyártott, azt méret után készítik az adott helyre szabva. Az acélból készült tok egyértelműen a legjobb, mivel ebből a legnehezebb kifeszíteni a zárat. Az ajtó szárnyának is acél zártszelvényekből kell elkészülnie, de a Mabisz szabályzata szerint bizonyos vastagságú acél lapokkal is megfelelően merev rácsszerkezetet lehet létrehozni.
Amit a biztosítók is elfogadnak
A Mabisz meghatározása szerint az egymástól legalább harminc centiméterre lévő kapcsolódási pontok számítanak csak záródási pontoknak, tehát két 6 cm-re lévő vas rúd csak egy záródási pontnak számít. Azt mindenképpen vegyük figyelembe, hogy hiába a több záródási pont, ha csak egyetlen zár biztosítja az ajtót. Ha már biztonsági ajtót vásárolunk, akkor azt minimum két különböző kulccsal nyitható zár biztosítsa.
Fontos még, hogy a feszítési kísérletek megnehezítése szempontjából az ajtók záródási pontossága nem lehet több két milliméternél, és megfelelő kiemelésgátlóval kell rendelkeznie.
Ha csak utólag felszerelhető rendszerben gondolkodunk, akkor a hevederzár lehet a leghatékonyabb betörés ellen védő eszköz, valamint a zárbetét lecserélése egy lényegesen biztonságosabbra.